Arunácsala

<body topmargin=0 leftmargin=0 marginheight=0 marginwidth=0> <table cellpadding=0 cellspacing=0 border=0><tr> <td valign="top" colspan=2 height=90 BGCOLOR="#006699" TEXT="#080000" bgproperties="fixed" background="02c285a1erlcgo.gif"> <div> <FONT SIZE="5" COLOR="#FFCC66" FACE="Arial" ><B>A Ramana Baráti Társaság honlapja</B></FONT><B>     |     </B><A HREF="index.htm" TARGET="_top" TITLE="A Ramana Baráti Társaság honlapja"><U><B>home</B></U></A></div> <div> <A HREF="id17.htm" TARGET="_top" TITLE="Srí Ramana Maharsi élete és tanítása"><U>Srí Ramana Maharsi élete és tanítása</U></A>   |   <A HREF="id18.htm" TARGET="_top" TITLE="Ramana Baráti Társaság"><U>Ramana Baráti Társaság</U></A>   |   <A HREF="id19.htm" TARGET="_top" TITLE="Csendnap"><U>Csend-nap</U></A>   |   <A HREF="id20.htm" TARGET="_top" TITLE="Advaita védánta"><U>Advaita védánta</U></A>   |   <B>Arunácsala</B>   |   <A HREF="id24.htm" TARGET="_top" TITLE="Arunácsala Könyvek"><U>Arunácsala Könyvek</U></A>   |   <A HREF="id52.htm" TARGET="_top" TITLE="Advaita filmklub"><U>Advaita filmklub</U></A>   |   <A HREF="id25.htm" TARGET="_top" TITLE="Letölthet anyagok"><U>Letölthetõ anyagok</U></A>   |   <A HREF="id46.htm" TARGET="_top" TITLE="Beszélgetések"><U>Beszélgetések</U></A>   |   <A HREF="id26.htm" TARGET="_top" TITLE="Kapcsolat"><U>Kapcsolat</U></A>   |   <A HREF="id27.htm" TARGET="_top" TITLE="Hasznos linkek"><U>Hasznos linkek</U></A></div> <div> </div> </td> </tr><tr> <td valign="top" width=210 BGCOLOR="#FFCC66" TEXT="#080000" background="02ad2c00dkelyh.gif"> <div> <IMG SRC="070bdd60.jpg" border=0 width="189" height="214" ALIGN="BOTTOM" HSPACE="0" VSPACE="0"></div> </td> <td valign="top" height=390 BGCOLOR="#FFFFFF" TEXT="#080000"> <div> <I>Arunácsala</I></div> <div> <B>Arunácsala, Siva szent hegye</B></div> <bR> <div> "Figyelj! Csak áll, érzéketlen Hegyként, tevékenysége titokzatos, meghaladja az emberi megértést. Ártatlanságom éveitõl kezdve ott ragyogott az elmémben, hogy az Arunácsala valami páratlanul nagyszerû dolog, de még amikor megtudtam valakitõl, hogy ugyanaz, mint Tiruvannámalai, akkor sem ismertem fel ennek jelentését. Amikor egészen magához vonzott engem, elcsendesítve elmémet, és én közel léptem hozzá, akkor láttam csak, hogy mozdulatlan(ul áll) (egy másik lehetséges fordítás: felismertem, hogy azt jelenti: Tökéletes Csendesség)."</div> <DIV ALIGN="LEFT"></DIV> <div> (Srí Ramana Maharsi: Nyolc versszak a Srí Arunácsalához)</div> <bR> <div> A magyar olvasók Paul Brunton <I>India titkai </I>címû könyvében találkozhattak elõször "a Szent Jelzõtûz Hegyével", azaz az Arunácsalával. A könyv 1934-ben jelent meg Baktay Ervin fordításában. Paul Brunton úgy állt a misztérium elõtt, mint a kétkedõ nyugati ember prototípusa:</div> <bR> <div> "Fölnézek a Szent Jelzõtûz Hegyére, Arunácsalára, a Szent Vörös Hegyre, ahogyan a környék népe szereti nevezni. Életem színes hátterévé vált ez a hegy; akármit tegyek is, ha eszem, sétálok, beszélgetek vagy elmélkedem, csak fel kell emelni szememet, és ott látom különös, lapos tetejû alakját, künn a szabadban vagy az ablakon keresztül. Itt valahogyan nem lehet szabadulni tõle, de még kevésbé szabadulhatnék az alól a sajátos igézet alól, amellyel a hegy hat rám. Már-már azt kezdem hinni, hogy ez a furcsa magányos csúcs megbûvölt engem. A környéken hagyomány él, hogy a hegy belül egészen üres, és bensejében több nagy szellemi lény lakozik a halandó szemnek láthatatlanul, de én ezt gyerekes legendának tartom. És ez a magányos hegy mégis hatalmas erõvel láncol magához, annak ellenére, hogy hasonlíthatatlanul szebb és hatásosabb hegyeket is láttam már. A természetnek ez a faragatlanul nyers mûve, rendetlen tömegekbe torlódott vörös laterit szikláival, amelyek tompa tûzfénnyel látszanak izzani a napsütésben, valami erõsen személyes jelleggel bír, s ebbõl szinte kézzelfoghatóan árad a tiszteletet ébresztõ hatás." (Baktay Ervin fordítása)</div> <bR> <div>  </div> <div> <B>A szent hegyekrõl általában</B></div> <bR> <div> "A hegyek szimbolikája és vallási jelentõsége határtalan." (Mircea Eliade) A szent hegy legerõsebb archetipikus képe minden bizonnyal a kozmikus tengely, amely a világ közepén áll, és összeköti a különbözõ létsíkokat, a poklok mélyétõl egészen a hetedik mennyországig. A mitológia szerint ez a tengely adja meg a rendet és a biztonságot a körülötte lévõ világnak. A hegy természetesen nemcsak a tengely archetípusa lehet égbe törõ csúcsával, de utalhat sírra, szentélyre, templomra, a barlangjai utalhatnak az anyaméhre, és még folytathatnánk a felsorolást. A hegycsúcs, mely közelebb van az éghez, ahol a hit szerint Isten lakozik, számos drámai kinyilatkoztatás helyszíne volt a vallástörténetben. Gondoljunk csak a Sínai-hegyre, ahová leszáll Isten, hogy kinyilatkoztassa Mózesnek a Tórát, vagy a Hira-hegyre, ahol Mohamed meghallja a Korán elsõ hangjait, vagy a Tábor-hegyre, ahol Jézus színeváltozása történt, vagy a hegyi beszéd helyszínére. De persze nemcsak a zsidó-keresztény vallásban játszik a szent hegy ilyen fontos szerepet. A görögöknél például Olümposz az istenek lakhelye, a japánoknál a Fuji, az ausztrál õslakosoknál az Uluru-szikla, és még vég nélkül folytathatnánk.</div> <div> Természetesen a hindu hagyományban is élénken él a szent hegy képe. A Méru vagy Szuméru a világ tengelye, a Kailásza Siva lakhelye, ahol a Nagy Isten a meditáció üdvösségébe merülve ül, és a Kailászán nyilatkoztatta ki a jóga testhelyzeteit is a mitológia szerint. Sivát azonban nemcsak ehhez a Tibetben található hegyhez kötik, hanem az Arunácsalához is.</div> <bR> <div> <B>Geográfiai adatok</B></div> <bR> <div> Az Arunácsala Dél-Indiában található, a dravidák, azon belül is fõként tamilok lakta Tamil Nádu államban, mintegy kétszáz km-re délnyugatra Madrásztól, és 100 km-re nyugatra az Indiai-óceántól. A Hegy szanszkrit neve Arunácsala (szó szerint Vörös Hegy), míg a tamil neve Annámalai, a tamil tiru szó pedig szentet jelent (Tiruvannámalai a város neve is, amely a Hegy lábánál épült). </div> <div> Annak ellenére, hogy csak mintegy kilencszáz méter magas, uralja a vidéket, kiemelkedik a többé-kevésbé sík tájból.</div> <bR> <div> Hogy a Hegy neve hogyan értelmezhetõ még, az <A HREF="id17.htm" TARGET="_top" TITLE="Srí Ramana Maharsi élete és tanítása"><U>Srí Ramana Maharsi </U></A>egyik versébõl is kiderül, mely némileg szabad fordításban így hangzik:</div> <bR> <div> Az "A", "Ru", "Na" a Végsõ Valóság három jellemzõjét,</div> <div> A Létezést, a Tudatosságot és az Üdvösséget (Szat-csit-ánanda) jelöli,</div> <div> Vagy a legfõbb Önvalót (Átmant), az egyéni lelket</div> <div> És egyesülésüket, az Abszolút Egyet,</div> <div> Ahogy ezt a nagy "Te Az vagy" (Tat tvam aszi) aforizma kifejezi.</div> <bR> <div> Ez már maga az <A HREF="id20.htm" TARGET="_top" TITLE="Advaita védánta"><U>advaita </U></A>központi tanítása.</div> <bR> <div> Földtörténeti korát tekintve az Arunácsala rendkívül régi, egyes feltételezések szerint a kontinensek vándorlása elõtti idõkbõl való. A 70-es években egy geológusokból álló csoport megvizsgálta az Arunácsalát és környékét, és azt találták, hogy az itt található kõzetek 3000-3500 millió évesek. Ez azért nagyon érdekes, mert a világ híres magashegységei, az Alpok, a Sziklás-hegység, az Andok,  az Appalache-hegység mind sokkal fiatalabbak ennél, és még maguk a Himalájában található szent helyek, de a Mount Everest vagy a Kailász sem idõsebbek 50 millió évesnél.</div> <div> Igazából persze nem ezért érdekes számunkra a Hegy, sokkal inkább azért, mert nem csupán az istenek lakhelyének tartják (mint például a Kailászát Siva lakhelyének), hanem magának Sivának, vagyis Istennek. </div> <bR> <div> <B>A mitológiai történet és értelmezése</B></div> <bR> <div> A Hegy eredetét a mitikus történeteket tartalmazó szent könyvek, a puránák õrizték meg, nevezetesen a Szkanda-mahápurána és a Siva-mahápurána, de utalásokat találunk rá más szent szövegekben is, például a Siva-mahimna-sztótrában stb. A Siva-puránában szereplõ történet így szól:</div> <bR> <div> <B>Brahmá és Visnu vetélkedése</B></div> <bR> <div>     Történt egyszer, hogy fekhelyén: kígyóágyán pihent Visnu,</div> <div> mellette volt neje, Laksmí, s kísérõi vették körül.</div> <div> Véletlenül épp arra járt Brahmá, a fõ Véda-tudó,</div> <div> s megkérdezte az ott fekvõ, lótusz-szemû, szép Visnutól:</div> <div>     ”Ki vagy te, hogy renyhén heversz, bár látod, hogy én vagyok itt?</div> <div> Kelj fel, és úgy nézz rám, hogy én, a te urad, jöttem ide!</div> <div> Ha tiszteletet érdemlõ, idõs személy érkeztekor</div> <div> elnéz fölötte valaki, vétkéért vezekelnie kell.”</div> <div>     Visnu, haragját leplezve, színlelt barátsággal beszélt:</div> <div> „Légy üdvözölve, kedvesem! Jöjj, leülhetsz mellém ide.</div> <div> Arcod miért ily ingerült, miért néz mérgesen szemed?”</div> <div>                                 Brahmá szólt:</div> <div> „Visnu fiam, hódolattal kell illetned az érkezõt:</div> <div> én vagyok a világ atyja, s egyben a te oltalmazód.”</div> <div>                                 Visnu szólt:</div> <div> „Az egész világ bennem van; te tolvaj módjára beszélsz.</div> <div> Köldökömbõl nõtt lótuszból születtél te, mint gyermekem.”</div> <div>     Így civakodtak egymással, mint két dühös kecskebak:</div> <div> „Én vagyok a nagyobb, nem te; én vagyok az úr, én vagyok!”</div> <div> És összecsapni készültek, hogy megöljék a másikat.</div> <div> Hattyún és Garudán ülve folyt köztük a viaskodás,</div> <div> és egymásnak rontott a két isten kísérete.</div> <div> A mennylakók egész népe kocsiján odasietett,</div> <div> kíváncsian, hogy láthassák e sosem-látott, nagy csatát.</div> <div> A levegõbõl szemlélték, virágszirmokat szórva le.</div> <div> A Garuda hátán ülõ istenség számtalan nyilat</div> <div> és dárda-esõt zúdított Brahmá mellére mérgesen.</div> <div> Ám ellenfele sem volt rest, és tüzes nyilak záporát</div> <div> lõtte ki Visnu testére, megtetõzve gerellyel is.</div> <div> A páratlan, csodálatos viadalt nézõ istenek</div> <div> aggódva nézték a tusát, s magasztalták vívóikat.</div> <div> A csata hevében Visnu felhevülve fújt, tüzesen,</div> <div> s a hatalmas Máhésvara fegyvert dobta Brahmá felé.</div> <div> Erre a feldühödött Brahmá a világot megrengetõ,</div> <div> szörnyû Pásupata fegyvert irányozta rá Visnura.</div> <div> Brahmá és Visnu iszonyú, világ-dermesztõ fegyvere</div> <div> ezer Nap ragyogásával szállt a légben egymás felé,</div> <div> ezer láng-hegyû dárdát szórt, s süvöltött, mint a szélvihar.</div> <div> Így folyt Brahmá és Visnu közt a borzalmas párviadal.</div> <div> A vészt látva, ijedelem fogta el az isteneket,</div> <div> s tanácskoztak, mint bráhmanok, mikor két király összevész.</div> <div> „Akitõl függ a teremtés, a létezés, a pusztulás,</div> <div> a semmiség s új létezés kegye, s ha nem akarja õ,</div> <div> egy fûszál sem téphetõ le: a Háromágú Szigonyú</div> <div> nagy istenséghez, Sivához kell fordulnunk oltalomért!”</div> <div> Így döntöttek az aggódó istenek, és lakóhelyén,</div> <div> a Kailászán, felkeresték a Holdsarló-ékû urat.</div> <div> Megérkeztek a szent Óm szót megtestesítõ örök úr</div> <div> palotájához, fõt hajtva beléptek a lak kapuján.</div> <div> A palota csarnokában, fényes drágakõ-vánkoson</div> <div> ült az istenek legfõbbje; neje, Umá ült oldalán.</div> <div> Jobb lábfeje a bal lábán, ölében lótusz-tenyere,</div> <div> körülötte kísérete, testén minden szerencse-jel.</div> <div> Két oldalán illemtudó nõk legyezték figyelmesen,</div> <div> s Véda-himnuszok dicsérték a kegyet osztó nagy urat.</div> <div> Láttán az istenek szeme örömtõl elhomályosult,</div> <div> s egész testükkel borultak földre elõtte messzirõl.</div> <div> Szolgáival maga elé hívatta õket Siva úr,</div> <div> és bölcs, barátságos szóval szólt az istenek ékköve:</div> <div>                                 Siva szólt:</div> <div> „Üdvözöllek, gyermekeim. Uralmam alatt a világ</div> <div> épségben virul-e, s minden isten jól végzi dolgait?</div> <div> Régen tudtam, hogy sor kerül harcra Brahmá és Visnu közt,</div> <div> amirõl ti ismételten, aggódva beszámoltatok.”</div> <div>     Mint anya a gyermekeit, szelíd szóval nyugtatta meg,</div> <div> mosolyogva, Ambá férje az összegyûlt isteneket.</div> <div> Egyúttal parancsot adott száz hadvezérének az úr,</div> <div> hogy Brahmá és Visnu küzdõterére menjenek.</div> <div> Zeneszerszámok zendültek, és valamennyi hadvezér</div> <div> felszállt ékszerekkel dúsan rakott kocsira sebesen.</div> <div> A szent Óm szó alakjára emlékeztetõ nagy kocsit</div> <div> öt varázsabroncs övezte, amelyen a nagy úr haladt.</div> <div> Nyomon követték mindnyájan fiaikkal az istenek.</div> <div> A küzdõtérre érkezve láthatatlanná vált Siva,</div> <div> a zeneszó elhallgatott, elnémult az egész sereg.</div> <div> A nagy Máhésvara és Pásupata fegyverrel</div> <div> szándékozott Brahmá s Visnu egymást megsemmisíteni.</div> <div> Egész világot perzselt a két izzó fegyver tüze.</div> <div> Siva látta: végpusztulás tüze jõ el idõ elõtt,</div> <div> s a kettõ között félelmes tûz-oszloppá átváltozott.</div> <div> A világot felégetni képes két lángoló fegyver</div> <div> azonnal a köztük álló tûz-oszlopba belézuhant.</div> <div> A fegyverüket megfojtó csodát a harcoló felek</div> <div> ámulva nézték, s egymástól kérdezgették: „Mi lehet ez?</div> <div> Érzékkel felfoghatatlan ez az oszlop-formájú tûz;</div> <div> ki kell kutatnunk, hol lehet az alja és a teteje.”</div> <div> Így döntött magabiztosan a két büszke vetélkedõ,</div> <div> s rögtön indultak elszántan a titkot felderíteni.</div> <div> „Azonban kettõnknek együtt elindulnunk nem célszerû”,</div> <div> szóltak, és Visnu vadkanként ment fürkészni a gyökeret,</div> <div> Brahmá hattyúvá változott, úgy repült a tetõ felé.</div> <div> Hari az Alvilág mélyét áthasítva haladt tovább,</div> <div> de végül sem találta meg a tûz-oszlop alapzatát.</div> <div> A keresésben elfáradt, s a küzdõtérre visszatért.</div> <div> Brahmá a levegõben fent egyre magasabbra repült,</div> <div> s egy kétakí-virágszirmot látott fentrõl lehullani.</div> <div> Bár már sok éve hullt, színét s illatát nem vesztette el.</div> <div> Ám történt, hogy a kettejük tusáját szemlélõ Siva</div> <div> elnevette magát, s közben kissé megrázkódott feje.</div> <div> Ettõl a mozdulattól hullt le a csodálatos virág.</div> <div>                                 Brahmá szólt:</div> <div> „Virágok fejedelme, mondd, miért hulltál le? Ki viselt?</div> <div> E mérhetetlen oszlopnak jöttem keresni tetejét,</div> <div> hattyú alakját öltve fel, de nem látom sehol, s ezért</div> <div> lemondtam a reménységrõl, te középrõl hullsz alá?</div> <div> Kéréssel fordulok hozzád; teljesítsd kívánságomat!</div> <div> Ha visszatérek Visnuhoz veled együtt, te így beszélj:</div> <div> »Az oszlop tetejét látta Brahmá; tanú vagyok reá.«”</div> <div>     Majd újra s újra meghajolt a kétakí-virág elõtt.</div> <div> Mert veszélyben hazudni is szabad, így szól a bölcsesség.</div> <div> A fáradt, elcsüggedt Visnut ott találva, az Alkotó</div> <div> diadalittasan táncolt, s ellenfeléhez így beszélt:</div> <div> „Az oszlop tetejét nekem sikerült meglátnom, Hari.</div> <div> Tanúságot tesz mellettem ez a szép kétakí-virág.”</div> <div> „Úgy van!” - szólt hamis tanúként Visnu elõtt a kétakí.</div> <div> Hari elhitte Brahmának, hogy igaz az, amit beszél,</div> <div> és leborulva fõt hajtott elõtte tisztelettudón.</div> <div> Siva, hogy megfeddje Brahmát az elkövetett rút cselért,</div> <div> elõjött a tûz-oszlopból, saját alakját öltve fel.</div> <div> Ekkor Visnu, megpillantva a megjelenõ Nagy Urat,</div> <div> felugrott, s remegõ kézzel ölelte át a lábait:</div> <div> „Balgatagon kerestük mi kezdeted s véged, Végtelen!</div> <div> Bocsásd meg tévedésünket! Nem fogtuk fel játékodat.”</div> <div>                                 Siva szólt:</div> <div> „Elégedett vagyok veled, kedvesem, Hari, amiért</div> <div> a gyõzelemre vágyva sem tagadtad meg az igazat.</div> <div> Velem egyenlõ tisztelet fog megilletni ezután;</div> <div> lesznek külön szentélyeid, szobraid, ünnepségeid.”</div> <div>     Így Hari igazmondása jutalmául az istenek</div> <div> szeme láttán nyert Harától ugyanolyan tiszteletet.</div> <div>     Majd Siva két szemöldöke közepébõl megalkotott</div> <div> egy csodálatos teremtményt, Bhairava, „Félelmes” nevût,</div> <div> hogy Brahmá dölyfét megtörje. Az ura elé térdepelt,</div> <div> és megkérdezte: „Mit tegyek, uram? Várom parancsodat.”</div> <div> „Nézd, itt áll elõtted Brahmá, az elsõ Világ-alkotó;</div> <div> tiszteld meg éles kardodnak suhintásával, kedvesem.”</div> <div> Félkézzel megmarkolta a haját az ötödik fején,</div> <div> amelyik hazudott, s kardját lengetve készült lecsapni rá.</div> <div> Õ remegett, akár a fák viharban, minden ékszere,</div> <div> koszorúja lehullott, és Bhairava lábához borult.</div> <div> Ám Visnu Brahmát megszánta, s kérõn összetéve kezét,</div> <div> Siva lábát könnyekkel öntözte, és így esdekelt:</div> <div>                                 Visnu szólt:</div> <div> „Tõled nyerte volt hatalma jeléül ötödik fejét;</div> <div> nézd el ezt az elsõ vétkét; bocsáss meg neki kegyesen!”</div> <div>     Meghallgatta az esdeklést az istenek elõtt az Úr,</div> <div> s visszaszólította Brahmá büntetésétõl Bhairavát.</div> <div> Majd a csalárd Brahmához szólt, aki legörbedt nyakkal állt:</div> <div> „Te tiszteletet hajhászva legfõbbnek hazudtad magad;</div> <div> ezután nem lesz templomod, ünneped és imádatod.”</div> <div>                                 Brahmá szólt:</div> <div> „Uram, bocsáss meg! Nagy kegy az, hogy megtarthattam fejemet.</div> <div> Üdv néked, aki a világ létrehozó szülõje vagy,</div> <div> aki eltörölsz minden bûnt, akinek nyilai hegyek.”</div> <div>                                 Siva szólt:</div> <div> „A világ elpusztul, ha nincs király, akitõl félni kell;</div> <div> vedd át a világ kormányát, büntesd meg a bûnösöket.</div> <div> Még egy, másnak ki nem jutó kegyben is részesítelek:</div> <div> az áldozat és a házi áhítat õre te leszel,</div> <div> s a hibátlan áldozat is eredménytelen nélküled.”</div> <div>     A hamis tanú kétakí-virágot megfeddte Siva:</div> <div> „Hej, kétakí, hazug vagy te! Távozz éntõlem messzire!</div> <div> Mostantól fogva nincs helyed nekem szóló áhítaton.”</div> <div>     A Nagy Úr szavait hallva, a jelen lévõ istenek</div> <div> eltávolították maguk oldaláról a kétakít.</div> <div>                                 A kétakí-virág szólt:</div> <div> „Parancsod gyümölcstelenné tette létezésem, uram;</div> <div> tedd gyümölcsözõvé ismét; bocsásd meg balga vétkemet!</div> <div> Tudatlan vagy tudott bûnt is eltöröl a rád gondolás;</div> <div> én szemtõl szembe láttalak; vétkem hogy ne törlõdne el?”</div> <div>     A Magasztos a kétakí magasztalására felelt:</div> <div> „Nem méltó, hogy viseljelek, én, az igazság istene.</div> <div> Követõim viselnek majd, így lesz léted gyümölcsözõ.</div> <div> Szentélyeimben szobraim fölött fogsz díszként függeni.”</div> <div>     Így áldotta meg a Nagy Úr Brahmát, Visnut, s a kétakít.</div> <bR> <div> Forrás: <I>Puránák. A hindu legendairodalom gyöngyszemei.</I> Corvina, Budapest, 2008.</div> <div> Szanszkrit eredetibõl fordította Vekerdi József.</div> <bR> <div> A történet úgy folytatódik, hogy, mivel a lingam vagy oszlop túlságosan vakító volt, Visnu és Brahmá kérlelték Sivát, hogy olyan módon nyilvánuljon meg, hogy a halandók is láthassák. Ekkor Siva az Arunácsala Hegyként nyilvánította meg magát. Siva további üdvös hatások birtokosává tette a Hegyet.</div> <div> Következzen egy részlet a <I>Szkanda-puráná</I>ból:</div> <bR> <div> <B>Srí Arunácsala Máhátmja</B></div> <div> (Az Arunácsala dicsõsége)</div> <bR> <div> "Siva így szólt:</div> <div> …E ragyogó Arunácsala puszta látványa elegendõ ahhoz, hogy felszámoljon minden karmát.</div> <div> Amihez végtelen fájdalmak árán sem lehet eljutni - a védánta valódi értelméhez -, azt könnyen elérheti bárki, aki közvetlenül látja ezt a hegyet, vagy a távolból reá gondol.</div> <div> Úgy rendelem, hogy ha valaki a hegytõl számítva három jódzsanán (vagyis kb. tizenhat kilométeren) belül lakik, már az elegendõ ahhoz, hogy elégessen minden tökéletlenséget, és a Legfõbbel való egyesülést eredményezze (akár még beavatás nélkül is)."</div> <bR> <div> A mitikus történet természetesen különféle értelmezésekre ad lehetõséget, de a szimbólumok nyelve mélyebb szinteket ér el, mint a racionális magyarázat. A történet egyik lehetséges értelmezése a következõ:</div> <bR> <div> Visnu az egót vagy individualitást, Brahmá a gondolkodást, Siva pedig az Átmant, a Szellemet jelképezi. Az egónak és a gondolkodásnak (amely elfeledkezett valódi helyérõl és eredetérõl) fel kell ismernie a nálánál mérhetetlenül hatalmasabb Szellemet (Átmant vagy Önvalót). </div> <bR> <div> Az eseményre, vagyis Siva fényoszlopként való megjelenésére minden évben hatalmas ünneppel, az ún. Dípammal emlékeznek meg az Arunácsalánál. Erre már a Védákban, a puránákban és a Siva-bhakták költeményeiben található utalás. Az ünnep fénypontja (szó szerint) az, amikor óriási tüzet gyújtanak a Hegy tetején. Innen ered a név, amelyet Paul Bruntonnál is olvashattunk: a Szent Jelzõtûz Hegye. Ennek a jelzõtûznek is megvan a szimbolikus jelentése, amint Srí Ramana Maharsi egyik versében írja:</div> <bR> <div> <B>A jelzõtûz valódi jelentése</B></div> <bR> <div> Megszabadulni az "én a test vagyok" képzetétõl</div> <div> és az elmét hagyni a Szívbe beleolvadni,</div> <div> hogy felismerjük az Önvalót a nem kettõs létként</div> <div> és mindennek fényeként,</div> <div> ez az Annámalaion, a világegyetem középpontján</div> <div> gyújtott jelzõtûz látásának valódi értelme.</div> <bR> <div> <B>Daksinamúrti és Ramana-Arunácsala</B></div> <bR> <div> A legenda szerint számos õsi risi, bölcs és szent kereste fel zarándokként az Arunácsalát, vagy élt a Hegy közelében. Közülük csak néhány: Gautama Risi (aki természetesen nem azonos a Buddhával), Vjásza (a Mahábhárata állítólagos szerzõje), Nárada (a Bhakti-szútrák szerzõje), Kapila (a szánkhja bölcselet rendszerbe foglalója) stb…</div> <div> Úgy tartják, hogy az Arunácsalánál tanított Siva az õsidõkben Daksinámúrtiként, egy ifjúként, akit idõsebb tanítványok vettek körül. Csendben adta át nekik a tudást, mivel a szívre gyakorolt közvetlen hatás a tiszta advaita tanok természetes velejárója. Állítólag egy hatalmas banjanfa alatt ült és ül ma is az Arunácsala északi lankáin, egy olyan helyen, mely a Hegyet megmászók számára nem elérhetõ, s hogy csendes útmutatása megvilágosodást hoz bárkinek, aki felkeresi õt.</div> <bR> <div> <B>Az Arunácsala mint szellemi központ</B></div> <bR> <div> Indiában a különbözõ spirituális ösvényeket és tanokat õsi idõktõl fogva különbözõ szellemi központok képviselték, köztük az Arunácsala az <A HREF="id20.htm" TARGET="_top" TITLE="Advaita védánta"><U>advaita </U></A>rendszerét és az Ön-kutatás ösvényét. Noha ez a legközvetlenebb ösvény, az idõk során mégsem ez volt a legnépszerûbb, mivel a legtöbb ember számára túl szigorúnak és nehéznek tûnt. Az Ön-kutatás közvetlen útja nehezen elérhetõ volt az emberiség számára, minél fogva az Arunácsalát kevésbé fontosnak tartották, mint a nem annyira közvetlen elméletek és jobban gyakorolható ösvények központjait.</div> <div> Úgy vélik, hogy korunkban a közvetlen utat Siva újra megnyitotta elõttünk <A HREF="id17.htm" TARGET="_top" TITLE="Srí Ramana Maharsi élete és tanítása"><U>Srí Ramana Maharsi </U></A>formájában. Ami elérhetetlen volt, most ismét elérhetõ, ami magasan a hegyoldalban rejtõzött, az a Hegy lábához került (a Hegy lábánál található a Srí Ramanásramam).</div> <div> Az Arunácsala szellemi ereje újra tevékennyé vált, hasonlóan a régi korokhoz. Bizonyíték rá az a rengeteg, szó szerint százezernyi ember, aki minden hónap teliholdjakor körüljárja a Hegyet.</div> <div> Mivel ilyen fontos szerepet játszik az Arunácsala történetében Srí Ramana, elevenítsük fel életének azokat a mozzanatait, melyek a Hegy szempontjából érdekesek.</div> <bR> <div> A Hegy neve már gyermekkorában izgalommal töltötte el a Maharsit. Amikor, még iskolás fiúként, találkozott egy rokonával, aki Tiruvannámalaiban járt, és megtudta tõle, hogy ott található az Arunácsala, a hír szinte sokkolta õt, és az öröm érzésével töltötte el, hogy a szent Hegy tulajdonképpen felkereshetõ a Földön. Amikor Önmagára ébredése után tizenhét évesen elhagyta otthonát, akkor Atyja, az Arunácsala keresésére indult. A tiruvannámalai nagytemplomba való megérkezését követõen, életének több mint ötven éve alatt soha nem hagyta el újra a szent Hegyet.</div> <div> Még amikor ifjúként egy barlangban a Hegyen élt, követõi megkérték, hogy írjon egy áhítatos himnuszt, mely segíti õket gyakorlásukban. Bhagaván körbejárta a Hegyet tanítványaival, és megkomponálta az Aksara Mani Málai gyönyörû himnuszát az Arunácsalához, melynek éneklése közben könnyek patakzottak a szemébõl. Az utolsó napon, amint halálos ágyán feküdt, a tanítványok egy csoportja kis szobája elõtt ülve ezt a himnuszt énekelte. Õ meghallotta, mielõtt az utolsót lélegzet elhagyta volna, és két örömkönny csordult ki szeme sarkából. Halálának pillanatában hatalmas hullócsillag volt látható, amint lassan áthaladt az égbolton, és eltûnt az Arunácsala csúcsa mögött.</div> <bR> <div> Hogy Srí Ramana mennyire azonosult a Heggyel, azt a következõ eset is kiválóan szemlélteti. Amikor az <I>Öt versszak a Srí Arunácsalához </I>címû, szanszkrit nyelven szerzett verséhez egyik követõje záró versszakot költött, és úgy fogalmazott, hogy Srímad Ramana Maharsi, akkor Bhagaván, amikor tamilra fordította ezt a verset, azt írta, hogy Arunagiri-Ramana, vagyis a Ramana formáját öltött Arunácsala énekelte ezt a dicshimnuszt.</div> <bR> <div> <B>A Hegy mint guru</B></div> <bR> <div> A Maharsi a felébredést az Ön-kutatás önkéntelen folyamata révén érte el, emberi formát öltött guru segítsége nélkül. Amikor ifjúként - de már bölcsként - elhagyta otthonát, az Arunácsala úgy vonzotta magához, mint egy hatalmas mágnes. Az Arunácsalát tekintette gurujának, és himnuszokat írt Hozzá, a Guruhoz, a megnyilvánult Istenhez, az Abszolúthoz.</div> <bR> <div> Sokszor feltették neki a kérdést azzal a paradoxonnal kapcsolatban, hogy ha az Arunácsala a minden formát meghaladó Önvaló, amely ott ragyog mindenki szívében, akkor hogyan lehet, hogy egy Hegy alakját öltötte, és õ, Srí Ramana, a nemkettõsség hirdetõje, hogyan tekinthet egy Hegyet tulajdonképpen Istennek. </div> <div> Bhagaván jól tudta, hogy az emberi elmének, amely mindig a formákhoz vonzódik, fontos és szükséges a forma. Bhagaván tehát azt szokta válaszolni ezekre a kérdésekre, hogy amíg az ember a testével azonosítja magát, addig ugyanannyira igaz, hogy ez a Hegy Isten. Sõt, mivel mi a testünkkel azonosítjuk az énünket, Siva, a Legfõbb Valóság irántunk érzett végtelen együttérzésében azonosult az Arunácsalával, hogy azt megláthassuk, gondolhassunk rá, és útmutatást kaphassunk tõle. Ez a guru jelenségének is felfoghatatlan rejtélye. </div> <bR> <div> <B>Pradaksina</B></div> <bR> <div> Mivel a hagyomány úgy tartja, hogy a Hegy Siva, vagyis Isten maga, a hindu tradíció szerint a tisztelet jeleként körbejárják az óra járásával egyezõ irányban, azaz úgy, hogy a Hegy mindig jobb kéz felé essen. A kb. tizenhárom km hosszú út megtétele spirituális gyakorlat is egyben, amely napjainkban egyre népszerûbb, különösen telihold idején, amikor, mint már említettük, százezrek végzik el egyfajta zarándoklatként. Srí Ramana Maharsi szintén igen hatékony szellemi gyakorlatnak tartotta a pradaksinát, és maga is számtalanszor körbejárta a Hegyet. Kijelentette, hogy még az sem feltétlenül számít, hogy valaki hisz-e benne, mint ahogy a tûz is megéget mindenkit, aki hozzáér, függetlenül attól, hogy hisz-e benne, vagy nem.</div> <div> Álljon itt egy példa a giripradaksinának, vagyis a Hegy körbejárásának erõteljes voltára. </div> <div> Amikor Muruganár, Bhagaván egyik követõje nem sokkal érkezése után feltette neki a kérdést, hogy milyen jótékony hatásai vannak a Hegy körbejárásának, Bhagaván arra kérte, hogy elõször menjen, járja körbe a Hegyet, majd jöjjön vissza hozzá.</div> <div> Muruganár így is tett, majd beszámolt róla, hogy nem sokkal indulása után váratlan és addig nem tapasztalt élményben volt része: elveszítette a testtudatosságát, és csak körülbelül a félút tájékán nyerte vissza.</div> <div> Bhagaván mosolyogva kérdezte: "Most már érted [a pradaksina jelentõségét]?"</div> <bR> <div> <B>A Hegy további misztikus oldalai</B></div> <bR> <div> Számos különös történetet mesélnek a Hegyrõl, következzen ezekbõl egy:</div> <div> 1936 tájékán az volt a szabály a Ramanásramamban, hogy nõk nem maradhattak az ásram területén este hat óra után. Tiltakozásképpen egy francia hölgy, Szudzsáta Szén felment a Hegy tetejére, és ott maradt egész éjjel. Szorongása közepette az Arunácsalához imádkozott, hogy segítsen neki. Ekkor azt érezte, hogy egy misztikus erõ lágyan bevezeti a Hegy belsejébe. Késõbb elmesélte, hogy az egész kozmoszt látta a Hegy belsejében. Az emberek akkoriban nem adtak hitelt a szavainak, pedig ez az élmény másokkal is megesett. 1970-ben egy S. N. Tandon nevû követõ egy egész éjszakát töltött a Hegy tetején, és õ is arról számolt be, hogy bekerült a Hegybe, és csodálatos dolgokat látott. Szavai teljesen egybecsengtek Szudzsáta szavaival. Sõt, magának Srí Ramana Maharsinak is voltak hasonló látomásai.</div> <div> 1936-ban Paul Brunton a következõ kérdéseket tette fel Srí Bhagavánnak a Heggyel kapcsolatban: </div> <bR> <div> B. Üreges belül a Hegy?</div> <div> M. A puránák szerint igen. Kijelentik, hogy a Szív egy üreg, s ha behatolunk a Szívbe, nagy fényességet találunk ott. Ehhez hasonlóan a Hegy is fénybõl áll. A barlangokat és a többit a fény fedi el.</div> <div> B. Vannak belül barlangok? </div> <div> M. Látomásokban láttam barlangokat, városokat utcákkal és hasonlókat - az egész világot láttam benne. </div> <div> B. Vannak benne sziddhák [tökéletességre jutott lények] is? </div> <div> M. Állítólag minden sziddha õbenne van.</div> <div> B. Csak sziddhák vannak, vagy mások is?</div> <div> M. Minden éppen úgy van, mint ebben a világban.</div> <div> B. Azt mondják, hogy a sziddhák a Himalájában élnek.</div> <div> M. A Kailásza a Himaláján van, az Siva lakhelye. Ez a Hegy azonban Siva maga. Lakhelyének minden tartozéka vele kell hogy legyen ott, ahol Õ maga van.</div> <div> B. Bhagaván elhiszi, hogy a Hegy üreges, és az ehhez hasonlókat?</div> <div> M. Minden az egyén szemléletmódjától függ. Te magad is láttál látomásokban remetelakokat a Hegyen. Leírtad õket a könyvedben.</div> <div> B. Igen. Azok a Hegy felszínén voltak, a látomás pedig bennem. </div> <div> M. Pontosan így van. Minden önmagunkban található. Ahhoz, hogy lássuk a világot, lennie kell egy szemlélõnek. Az Önvaló nélkül nem létezhetne a világ. Az Önvaló mindent magában foglal. Valójában minden az Önvaló. Az Önvalón kívül nem létezik más. </div> <div> B. Mi a Hegy rejtélye?</div> <div> M. Mint ahogy azt az Egyiptom titkai címû könyvedben írtad: "A piramis rejtélye az Önvaló rejtélye." Ugyanígy, a Hegy rejtélye az Önvaló rejtélye.</div> <div> [Talks 124-125.]</div> <bR> <div> Érdekes az is, hogy Bhagaván egyik látomásában egy hosszú föld alatti folyosót látott az Ádi Annámalai templom és a Nagytemplom között, vagyis egy olyan folyosót, amely összeköti a Hegy két oldalát. Késõbb fel is fedeztek egy bejáratot, amely egy folyosószerû járatba nyílott. Megmutattak neki, és kérdezték, mitévõk legyenek, mire õ azt javasolta, hogy haladéktalanul zárják le.</div> <bR> <div> <B>Templomok, ásramok, barlangok, tírthamok</B></div> <bR> <div> Három templomot szenteltek a szent Arunacsala Hegynek. Ezek közül az egyik a keleti oldalon található Nagytemplom (Arunácsalésvara-templom, ez Dél-India egyik legnagyobb templomegyüttese), a másik a nyugati oldalon álló Ádi Annámalai-templom, a harmadik pedig az Ajjankulam-víztároló partján álló Arunagirináthar-templom.</div> <div> A Nagytemplomban a hagyomány szerint az idõk kezdete óta megtalálható egy önmagától keletkezett tûz-lingam, vagyis szvajambhu tédzsó-lingam. A történet szerint miután Brahmá és Visnu kérésére Siva az Arunácsala formáját öltötte, az istenek tovább kérlelték, hogy öltsön olyan formát is, melyet az elõírt felajánlásokkal imádhatnak. A legenda szerint tehát ily módon keletkezett (a földbõl kiemelkedve) a lingam, mely köré a késõbbiekben templom épült.</div> <div> A legenda szerint az Ádi Annámalai templomban áll az elsõ - Brahmá által felszentelt - Siva lingam. Az Arunagirináthar-templomban található lingamot állítólag maga Ádi Sankara, az elsõ Sankarácsárja szentelte fel.</div> <bR> <div> A Hegyen számos barlang található, melyek közül kettõben Srí Ramana is hosszú éveket töltött (egészen pontosan a Virúpáksa-barlangban tizenhat évig, a Szkanda-ásramban pedig hat évig élt), mielõtt a Hegy lábánál lévõ ásramba költözött volna. Érdekes megemlíteni, hogy mivel a Hegy Isten formája, nem temetkezhetnek rajta, nem hozhatnak létre síremléket, hanem ha valaki meghal a Hegyen, a Hegy lábához kell lehozni, és ott kell hamvasztani vagy eltemetni.</div> <bR> <div> A Hegy körül a négy fõ- és négy mellékégtájnak megfelelõen nyolc lingam található, a hozzájuk tartozó nyolc Nandival (a szent bikával, Siva hátasállatával és tanítványával) és szent víztárolóval. Számtalan további víztároló, kisebb-nagyobb szentély, ásram és templom található a Hegyen vagy a Hegy körül.</div> <bR> <div> A Hegy dicsõségét nemcsak a szent iratok zengték a régi idõkben, és Srí Ramana Maharsi a huszadik században, hanem a közbülsõ idõben is számos költemény és dal született az Arunácsala minden racionalitást meghaladó erejérõl. Így például tamilföld négy nagy bölcse, Manikkavácsahar, Szundaramúrti, Appar és Dnyána Szambandhar is úgy írta le a Hegyet, mint hatalmas dnyánahalmot, vagyis a bölcsesség roppant tömegét. </div> <div> Egy népszerû indiai mondás is megörökítette az Arunácsala egyedülálló voltát: "Megpillantani Csidambaramot, Tiruvarurban születni, Benáreszben meghalni vagy pusztán az Arunácsalára gondolni: ez biztosan elhozza a Megszabadulást." </div> <bR> <DIV ALIGN="LEFT"></DIV> <div> Összeállította: Veszprémi Krisztina és Malik Tóth István</div> <bR> <div> <B>Arthur Osborne: Arunácsala</B></div> <bR> <div> Van valami nyerseség a tájban. Sziklatömbök hevernek szanaszét, mintha egy óriás kéz szórta volna széjjel õket. Száraz tövises cserjék és kaktuszkerítések, nap perzselte mezõk és sivár formájúra koptatott kis hegyek - mégis hatalmas, árnyékot adó fák a poros út mentén, és itt-ott, egy víztároló vagy kút mellett rizsföldek élénk zöldje. Ebbõl a zord szépségbõl emelkedik ki az Arunácsala hegye. Annak ellenére, hogy csak mintegy kilencszáz méter magas, uralja a vidéket. Délrõl, az ásram felõl megtévesztõen egyszerû: csupán egy szimmetrikus hegy, két majdnem egyenlõ elõdombbal mindkét oldalon. Hogy a szimmetria még tökéletesebb legyen, a legtöbb reggelen a hegy fehér felhõ- vagy ködkoronát visel a csúcsán. De bámulatba ejtõ, hogy a látvány miként változik, ahogy az ember végigjárja a hegy körüli tizenhárom kilométeres utat, az elõírt módon, dél felõl nyugatra, jobb oldalával a hegy felé. A hegynek minden szemszögbõl megvan a maga jellege és szimbolikája: az, ahol visszhangot ver; ahol a csúcs alig látszik a két elõdombtól, mint az Önvaló a két gondolat közötti intervallumban; ahol az öt csúcs látható; ahol Siva és Sakti tûnik fel, és még folytathatnánk.</div> <div>      Szent víztárolók jelzik a tér nyolc irányát, és mantapamok (egyszerû kõcsarnokok) állnak a különféle fontos pontokon. Kiemelkedik ezek közül a Daksinámúrti-mantapam a déli ponton, hiszen Daksinámúrtni nem más, mint a csendben tanító Siva, ez pedig az Arunácsala.</div> <bR> <div> ""Ki a látó?" Amikor ekképpen kutattam,</div> <div> Megfigyeltem a látó eltûnését magamban,</div> <div> És ami túlélte azt. Nem volt több "Én láttam",</div> <div> De vele eltûnt a gondolat is, hogy: "Én nem láttam."</div> <div> Ki is lenne képes átadni mindezt szavakban?</div> <div> Még az õsi idõkben is (mint Daksinámúrti)</div> <div> Csak a csend által tudtad közvetíteni.</div> <div> Hogy csendeddel átadd (transzcendens) voltodat épp itt,</div> <div> Azért tornyosulsz hegyként, ragyogva égtõl a földig." </div> <bR> <div> Srí Bhagaván mindig bátorította az embereket, hogy végezzék a pradaksinát, vagyis járják körül a hegyet. Még az öregeket és gyengéket sem tanácsolta el tõle, csak azt mondta, járjanak lassan. A pradaksina amúgy is lassan végezendõ, "mint ahogy egy várandós királynõ tenné a kilencedik hónapban". Akár csendes meditációban, akár énekelve és kagylókürtöt fújva, gyalog kell megtenni, mindenféle jármû nélkül, ráadásul mezítláb.  A legkedvezõbb alkalmak: Sivarátrí, vagyis Siva éjszakája, és Kárttikái, azaz a nap, amikor a Fiastyúk (Kárttikái) együtt áll a teleholddal, általában novemberben. Ez alkalmakkor a hívek folyamatos áradata a hegy körül olyan, mint egy virágfüzér.</div> <div>      Egyszer egy nyomorék öregember sántikált a mankójával a hegy körüli úton. Gyakran tett így pradaksinát végezve, de ez alkalommal elhagyni készült Tiruvannámalait. Úgy érezte, csak teher a családja számára. Perpatvar tört ki közte és a rokonai között, és õ úgy döntött, elhagyja õket, és valamiképpen egy másik faluban keres megélhetést. Hirtelen egy fiatal bráhmin jelent meg elõtte, megragadta a mankóit, és így szólt: "Nem érdemled meg õket." Mielõtt a nyomorék szavakba tudta volna önteni haragját, ráébredt, hogy lábai kiegyenesedtek, és immár nem volt szüksége mankóra. Nem hagyta el Tiruvannámalait - ott maradt, és mindenki jól ismerte õt a városkában. Srí Bhagaván részletesen elmesélte a történetet néhány követõnek, és felhívta a figyelmet az Arunácsala Szthala Puránában található elbeszéléssel való hasonlóságára. Akkoriban fiatal szvámí volt, és a hegyen élt, de sohasem mondta azt, hogy õ lett volna a történetben szereplõ ifjú bráhmin.</div> <div>      Az Arunácsala az egyik legrégebbi és legszentebb az indiai szent helyek között. Srí Bhagaván kijelentette, hogy az Arunácsala a föld szíve, a világ spirituális központja. Srí Sankara úgy beszélt róla, mint a Méru-hegyrõl. A Szkanda Purána pedig így ír: "Ez a szent hely! Mindenek között az Arunácsala a legszentebb! Ez a világegyetem szíve! Tudd, hogy ez Siva titkos és szent Szív-központja!" Számos szent élt itt, egyesítve szentségüket a hegyével. Úgy tartják, és Srí Bhagaván is megerõsítette, hogy barlangjaiban mind a mai napig sziddhák (természetfeletti képességekkel rendelkezõ bölcsek) élnek, fizikai testben vagy anélkül, és néhányan látták, amint fényekként mozognak éjszakánként a hegy körül.</div> <div>      Egy puránikus történet szól a hegy eredetérõl. Egyszer Visnu és Brahmá vitatkozni kezdtek, hogy melyikük a kiválóbb. Veszekedésük hatására fejetlenség uralkodott el a földön, mire a Dévák felkeresték Sivát, és könyörögtek neki, hogy döntse el a vitát. Siva erre megnyilvánult fényoszlopként, amelybõl egy hang szólalt meg, kijelentve, hogy az a nagyszerûbb, aki megtalálja a lángoszlop tetejét vagy alját. Visnu egy vadkan formáját öltötte, és ásni kezdett, hogy meglelje a kiindulópontot, míg Brahmá egy hattyú alakjában szárnyalva igyekezett elérni az oszlop tetejét. Visnunak nem sikerült elérni az oszlop alját, de "kezdte meglátni magában a Legfõbb Fényt, amely mindenek szívében ott lakozik, és elmerült a meditációban, megfeledkezve a fizikai testrõl, sõt önmagáról sem véve tudomást, arról, aki keresett". Brahmá viszont meglátott egy lehulló panpungvirágot, és elhatározta, hogy akár csalással is, de gyõzedelmeskedik. Így hát visszatért a virággal, és azt állította, hogy a csúcsról szakította.</div> <div>      Visnu beismerte vereségét, és az Úrhoz fordult dicsõítõ énekkel és imával: "Te vagy az Ön-ismeret! Te vagy az Óm! Te vagy mindennek kezdete, közepe és vége! Te vagy minden, és Te világítasz meg mindent!" Siva kinyilvánította Visnu nagyszerûségét, míg Brahmá megszégyenült, és beismerte hibáját.</div> <div>      Ebben a legendában Visnu az egót vagy individualitást, Brahmá a gondolkodást, Siva pedig az Átmant, a Szellemet jelképezi.</div> <div>      A történet úgy folytatódik, hogy, mivel a lingam vagy oszlop túlságosan vakító volt, Siva ehelyett az Arunácsala hegyként nyilvánította meg magát, kijelentvén: "Amiképpen a Hold a Naptól nyeri a fényét, úgy minden szent hely az Arunácsalától fogja nyerni szentségét. Ez az egyetlen hely, ahol ezt a formát öltöttem azok üdvére, akik imádni óhajtanak engem, és el akarják érni a megvilágosodást. Az Arunácsala maga az Óm. Én meg fogok jelenni e hegy csúcsán minden évben Kárttikáikor, békességet adó jelzõtûz alakjában." Ez nemcsak az Arunácsala szentségére utal, hanem az advaita tanainak és az Ön-kutatás ösvényének kiválóságára is, melynek az Arunácsala a központja. Ezt érthetjük Srí Bhagaván kijelentésén is: "Végül mindenkinek el kell jönnie az Arunácsalához."</div> <bR> <DIV ALIGN="LEFT"></DIV> <div> Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása</div> <bR> </td> </tr></table></body>